A különböző támasztékokra, pergolákra, fákra, falakra felfuttatott rózsák, iszalagok, borostyánok, lilaakácok szinte építészeti erővel bírnak, kiemelhetik a ház, a kerítés egy-egy részét, hangsúlyt adhatnak az alkalmazott építészeti anyagok, a kő, a fa textúrájának, illetve kellemes kontrasztot képezhetnek velük, arról nem is szólva, hogy a kellemetlen látványelemeket is esztétikussá varázsolhatják. De ugyanígy beszélhetünk a futó- és kúszónövények térnövelő hatásáról is, hiszen az ide-oda kanyargó ágak, a szabálytalan foltokat alkotó levelek és virágok több rétegben, többféle mélységben töltik ki és határolják a teret, amely ezáltal tagoltabbá, izgalmasabbá válik.
|
|
|
|
|
Társíthatjuk is egymással a különböző növényeket a „függőleges” kertben. A folyondárok között szépen mutatnak a csüngő petúniák, muskátlik, s a különféle ámpolnanövények, melyeket a pergola tartószerkezetére helyezhetünk.
A növényeknek egy része (például a borostyán, a vadszőlő) nem kíván különösebb gondoskodást, míg másokra (rózsafélék, klemátiszok) jobban oda kell figyelnünk.
Ez alatt nem csupán az értendő, hogy túlzott növekedésüket kordában tartsuk, hiszen ez valamennyi futó- és kúszónövényre igaz lehet, hanem azt jelenti, hogy fajtánként és évszakonként konkrét feladatokat adnak, melyekről érdemes szakkönyvekből, kertészeteknél tájékozódni. Különösen igaz ez a rózsafélékre, vagy a bugenvilleára, amelyekkel most nem foglalkozunk részletesen.
|
| |
|
|
A színükben, anyagukban is jól megválasztott támasztékok, valamint a rájuk kapaszkodó, ide-oda kanyargó indák és a szabadon „szárnyaló” levelek igazán harmonikus összhangot teremtenek a természeti és az építészeti elemek között.
|
| |
|
|
|
| |
|
|
|
| |
|
|
1. A borostyánok (Hedera helix) a második évtől gyorsan fejlődnek, s talajtakarónak is kiválóak.
2. Ősszel vörösre, barnára váltanak egyes kúszónövények levelei, s újabb színfolttal gazdagítják a kert látványát.
3. A vadszőlő (Parthenocissus) jól tűri a rosszabb levegőjű, városi körülményeket.
|
|
|
|
|
Előrelátást igényelnek a vadszőlők, loncok, iszalagok. Ha ellenőrizetlenné válik a növekedésük, vagy rossz helyre ültettük őket, sok bosszúságot is okozhatnak. Eltömíthetik a csatornákat, megakadályozhatják a falak kívánatos szellõzését, s elvehetik a fényt az ablakok elõtt.
Gondozás
|
|
|
|
Idilli helyszín a pihenésre, kikapcsolódásra a napsütötte, zöldekkel befuttatott terasz. Metszésnél ügyeljünk rá, hogy az ülőhelyeknek, kerti bútoroknak maradjon elég szabad terület, különben az idillt elronthatja a kéretlen dzsungel.
A kúszó- és futónövények terjeszkedését tanácsos kordában tartani. A metszést általában évente egyszer végezzük el, egyes fajtáknál ez virágzás után ajánlatos (kínai kékakác, erdei iszalag). A növekedés irányát, a támaszték kihasználást kötözéssel is befolyásolhatjuk. A klemátiszok a gyökérzónák környékén árnyékolást igényelnek, oda ültessünk talajtakaró növényeket.
A kínai kékakác az ültetést követõ elsõ évben, a trombitafolyondár a nyári hónapokban öntözést igényel. Fel kell készülni a levéltetvek és a lisztharmat elleni védekezésre (lonc, klemátisz), de kárt okozhatnak a takácsatkák is (erdei borostyán). Bár ezek a növények jól tûrik a telet, néhány közülük érzékenyebb a fagyra (lonc, kínai kékakác, trombitafolyondár, tatáriszalag), igaz, az elszenvedett fagykárt általában hamar kiheverik, így különösebb téli védelmet egyikük sem igényel.
|
|
|
|
|
A futó- és kúszónövények buja egyvelege nem csupán magával ragadó látványelemként hatásos, de olyan konkrét feladatok megoldására is kiválóan megfelel, mint a képünkön látható terasz hatásos árnyékolása.








![Egyedi háromszög alakú házak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/a4e67cd68db2fd29f11fde4052172b44_t.jpg)
![Mutatós és romantikus fa fürdőkádak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/1a78120cf78c390730e5d35eb13b5845_t.jpg)
![Kreatív ötletek térkép újrahasznosítására [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/dc7a76451cc6e8fb6cf1c941346eb087_t.jpg)
![Hűvös és megnyugtató türkiz témájú fürdőszoba inspirációk [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/1dbf6458d5c4223ab6c80f453d2bf360_t.jpg)
![Csináld magad: Gyönyörű függő asztal ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/dd25a8d7eaa9a8e21d5745b9f52eee27_t.jpg)

![Vidám és játékos lakberendezési ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/fbdae829c96d2a0281c3559d37cae37c_t.jpg)
![Figyelemfelkeltő és stílusos ágyak kutyáknak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/38bdaad779f1cb468b646c8ec50664a1_t.jpg)
![Kék és zöld témájú lakásdekorációs ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/b039f14aaf3355c303407af15b4e7aff_t.jpg)

![Stílusos minimalista dekorációs ötletek nappaliba [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/90d2a45820530edad5a5a6862ef1673f_t.jpg)
