A középkori várakban a gótika és a reneszánsz idején

A középkori várakban a hálószoba az épület legnehezebben megközelíthető részében kapott helyet. A lakótoronyba gyakran csak létrán vagy mozgatható hídon keresztül lehetett bejutni. Ami a belsőt illeti, a többi csupasz, hideg helyiséghez képest ezt inkább meghittnek nevezhetjük. A falakat kárpitok, a padlót szőnyegek borították, nagy nyitott tűzhely adta a meleget és a fényt, mivel az apró, lőrésszerű ablakok nem sok világosságot engedtek a szobába. Az ágy rendszerint egy talpra ácsolt keretből és a belehelyezett, szalmával töltött zsákokból állt, melyet szôttesekkel takartak le és elfüggönyöztek.

Később a gótika idején az ágy vagy falba épített, vagy mennyezettel ellátott, szekrényszerű, jókora faalkotmány volt. A beépítés és az elfüggönyözés a nehezen fűthető helyiségek hidege ellen nyújtott védelmet. A berendezéshez tartozott még egy-két támlásszék, zsámoly és a szekrényt helyettesítő láda.

A reneszánsz idején az ágyak egyre inkább a bútorzat becses darabjainak számítottak, a tulajdonos gazdagságának és ízlésének szimbólumai voltak. Ügyeltek a szerkezet megmunkálására, a függönyök és a mennyezet pazar díszítésére. Pódiumszerű, alacsony ládasor vette körül az egyszerű kávával és erôsen hangsúlyozott, magas fejrésszel kialakított fekvôhelyet. 

A Tudor-korban lett népszerű a négyoszlopos ágy, mely tölgyfából készült és hosszú ideig divatban maradt, de a késôbbi példányok anyaga már a mahagóni volt. Az ágyfőnél és a lábnál lévő két oszlopot dúsan díszítették, mivel ezeket jól lehetett látni, míg a fejtől eső oszlopokat függönyök árnyékolták, ezért egyszerűbb mintázatot kaptak.

A XVII. század

A XVII. század vége felé megjelentek a félmennyezetes ágyak, de csak 200 évvel később váltak olyan kedveltté, hogy kiszorították a négyoszloposakat.
A barokk korban a hálószobák és tárgyaik különös jelentőséggel bírtak. A „háló“ a ház fő helyiségévé avanzsált, melyben az ágy nyerte el a legpompásabb kiképzést. Udvari divat szerint egyben a fogadószoba funkcióját is betöltötte, nem is akárhogy: főurak és hölgyek ágyban fekve vagy öltözködés közben fogadták a vendégeket. Új szerepének megfelelôen az ágy lassan sátorszerűvé alakult, alig látható farészekkel.

A következmény az lett, hogy a kárpitos- és díszítőipar mestereinek munkája megszaporodott, akik fantasztikus függönyök és drapériák alakításában élhették ki alkotókedvüket. Anyagként kizárólag nemes szövetek jöhettek szóba: bársony, selyem, damaszt. 

A rokokó alatt az ágyak is felvették az új stílusformákat. A bútorkészítéshez drága anyagokat használtak: színes, egzotikus fákat, márványt, selymet, gobelint, bronzot, aranyozást. Ekkor keletkezett az egységes szobaberendezés gondolata is. A tárgyakat úgy tervezték, hogy a mennyezet, a falak díszítése, a tükrök, a bútorok formája, színe, bevonata, egyetlen szerves egységet alkotott és minden rész illett a másikhoz. Thomas Chippendale volt az angol rokokó bútorstílus legjelentôsebb alakja. Az egykori fafaragó később a kor vezető asztalosmestere és tervezője lett. Az általa tervezett ágyakon francia rokokó formák, Anna- és I. György-korabeli formaelemek vegyültek kelet-ázsiai, főleg kínai hatásokkal és gótikus motívumokkal.

A XVIII. század

A copf stílus a XVIII. század végén II. József haladó szellemének és uralkodói egyéniségének megfelelően Ausztriában és Magyarországon virágzott. Az új, puritán de kedélyes, provinciális stílusáramlat váltotta fel Mária Terézia bécsi, polgári rokokóját. Ebből a korszakból találhatunk rendkívül egyszerű, minden mennyezetet nélkülözô ágyakat, kevés, kissé darabos faragással.

Európa nyugati felén a directoire stílusú bútorok alkotóit ugyancsak a hasznosság szempontjai vezérelték, nem a hivalkodó reprezentáció szolgálata. A bonyolult formákat és díszeket mellőzték, a racionalizmus behatolt a bútorművészetbe is.

Az ágyak megszabadultak sátorszerű drapériatömegeiktől és többféle változatuk keletkezett. Ilyen volt például a hajlékonnyá tett hátlap és oldaltámla vonalaiból kialakított, a fal mentén hosszában felállított egyszerű, fej- és lábvégén egyforma ágy. Belőlük vezethető le néhány jellegzetes heverőforma: a paphose és a méridienne.

Napóleon idejében aztán természetesen mindez megváltozott. Az empire ismét a reprezentáció stílusa, a hálószoba újra a figyelem középpontjába került: drapírozott falak, magas baldachinok, emlékműszerű ágyak, arannyal átszőtt selyembevonatok, talapzat alakú éjjeliszekrények. Szerte Európában számos ágytípust készítettek, néhányat az Erzsébet-koriak alapján, másokat a divatos francia ízlés szerint. Előfordult a csónakformájú vagy római szarkofágra emlékeztető forma, végeiken S alakú vagy hattyúnyak íveléssel. A hálószoba berendezése az ágyon kívül fehérneműszekrényből, támlátlan vagy támlás székből, öltözködő asztalkából és mosdóállványból állt. Mire beköszöntött a biedermeier, az ágyak elbúcsúztak a korábban elmaradhatatlan mennyezettől, baldachinoktól, függönyeiktől és sima, egyszerű felületekkel, egyforma magas, ívelt végekkel készültek.

A XX. század

A XX. század gyorsan változó trendjei a hálószobákat sem hagyták érintetlenül. Először a szecesszió növényi ornamentikával és gyakran színes, üvegberakással díszített fej- és lábvégekkel „ajándékozta meg“ a fekhelyeket. Az éjjeliszekrénykék a berendezés szerves részét képezték. A polgári otthonok hálószobáiban állandósult a fésülködő- vagy pipereasztal. Később, a funkcionális stílusok idején a dísztelenség, a prakticizmus az ágyak tervezésének fô szempontjai. Elterjedtek az ággyá nyitható kanapék, a fotelágyak előhírnökei. Mostanság igencsak széles kínálatból választhat, ki-ki a maga ízlésének megfelelôen. Minimalista fekvőhely design fejrésszel, praktikus, nyitható pamlag, beépített ágyneműtartóval, egész szobát elfoglaló, barokkos ágycsoda, esetleg baldachinnal, rattanheverő az egzotikumot kedvelőknek. Természetesen a hozzájuk illő kiegészítőknek sincs híján a posztmodern kor: antik éjjeliszekrények vagy letisztult formájú polcok a fej- vagy lábvégnél, kovácsoltvas mosdóállványok, fajansztálakkal, tükrös toalettasztalok. A százéves, nagypolgári lakásba valót ugyanúgy megtaláljuk, mint az üvegfalú felhőkarcolóba illőt. Sőt, ha van merszünk, vegyíthetjük a stílusokat. Az már a mi szerencsénk, hogy ma minden divat.