Ezen elgondolásaik megvalósításához kiváló társakra találtak Maurizio Flores építész és Sándor Éva belsőépítész személyében. Sándor Évával már dolgoztak együtt, fővárosi otthonukat néhány éve az ő segítségével alakították ki, de az építésszel ez volt az első közös, és befejezve a munkát már elmondható, hogy sikeres együttműködésük. Annak ellenére, hogy Flores nem a kezdet kezdetén "került képbe", a két nagyobb épületre - az egyik lakóházra és egy régebbi építmény átalakításával keletkező úgynevezett közösségi házra - már voltak vázlattervek. Ám a megrendelők valahogy úgy érezték, hogy ezek nincsenek összhangban saját elképzeléseikkel: a tervek arányaikban túldimenzionált épületeket mutattak és jó néhány olyan elemet is tartalmaztak, amelyek idegenek voltak számukra. A vendégfogadásokra szánt közösségi háznak az első terveken még nyolcszögletűnek megrajzolt épületét például zártnak és szigorúnak érezték, Flores "átíratát" azonban azonnal megkedvelték: az építész kiegyenesítette a négy sarkot, az így keletkezett kiszögelésekbe nagyméretű ablakokat helyezett, és ezzel jobban kinyitotta a belsőt a kinti természetre - amelyet vétek lett volna elzárni a szem elől - és a fényre, amely, ha jól gondolkodnak róla, a szakember számára az egyik legfontosabb téralakító elem. 

A nagy közösségi épület alapvetően egyszerű tömegét a régi épülettől örökölt kiugró tetőzet és a sarkok feletti vízszintes lezárások aránya, a fa nyílászárók ritmusa, a homlokzatokat borító mészkőburkolat rusztikája különlegessé, míg a házat két oldalról övező víz feledhetetlenné teszi. A víz felett átívelő széles fahíd a házba vezet, amelynek belső elrendezése és berendezése a külsőben már megtapasztalt okos és nagyvonalú gondolkodást folytatja. A kültérben alkalmazott mészkőburkolat néhol a belsőben is megjelenik. Többek között az előtérben, ahol ezt a szép rusztikájú követ különleges technikával kialakított, izgalmas struktúrájú vakolt felülettel társították, vagy mint a zuhanyozóban, ahol simára csiszolt mészkőlapokkal egészítették ki. Az eltérő felületek kellemes kontrasztot teremtenek, ugyanakkor a két szakember - az építész és a belsőépítész - egymás gondolatait megértő és befogadó szemléletére is utalnak. 

A vendégek számára kialakított teniszöltözőbe könnyed és mobil berendezést, míg a hozzá kapcsolódó zuhanyba nagyméretű zuhanyfejeket és szép árnyjátékot adó üvegajtókat választottak. E helyiség a felső mennyezeti megvilágítón keresztül kap természetes fényt - miként majd beljebb a konyha is -, amely azonban az automatikával vezérelt külső napellenzőknek köszönhetően, tetszés szerint szabályozható mennyiségben érkezik. Elegáns a zuhany előtti tér kőből készült kézmosója és az alumínium szerkezetű, fabetétes térelválasztó rendszere, jelezve a megbízó azon szándékát, hogy a ház egyetlen helyiségét sem tekinti mellékesnek. A főszerepet azonban kétségkívül a hatalmas, egyterű nappalinak, a vendégfogadás tényleges helyszínének kellett kapnia. Itt felmagasodik a tér, a régi épületből örökölt, faburkolatában megújított nyitott fedélszéknek köszönhetően. Bár különböző cégektől válogatták a berendezést - az olasz design jegyzett bútorait, illetve a távol-keleti lakberendezés jellegzetes darabjait egyaránt felfedezzük -, összhatásában kiegyensúlyozott környezet született. Billiárd-, kártya- és sakkasztal várja a játszani vágyókat, de a vendégek a kényelmes fotelek valamelyikébe is letelepedhetnek, Müller Árpád festőművész munkájának társaságát választva. A meghívottak kiszolgálásáról a nem különösebben nagy, de tökéletesen gépesített konyha vagy a kerekeken guruló, narancssárga mobil tálaló gondoskodik. A két teret, a konyhát és a nappalit wengebarna színű fából készült bárpult választja el, melynek homlokfalát kék fényekkel világították meg. Ha már a színeknél tartunk, jellemzőek a természetes árnyalatok, a meleg barnák és a bézsek különböző fokozatai, itt-ott némi kékkel és naranccsal élénkítve. 

Miként a színekre, úgy a beépített-felhasznált anyagokra is a természetesség jellemző: a padlón csiszolt mészkő, az ablakokon lenből készült függöny, a padlón jutaszőnyeg, míg a bútorok fából, háncsból, sőt kerámiából - mint a híres olasz designer, Paola Navona kék lerakóasztalkái az előtérben - készültek. De aligha lehetett volna más rendezőelv ebben a környezetben, hiszen elég kitekinteni az ablakon, vagy kilépni az ajtón, előttünk ott a kert, a ház körül a tó, pár száz méterrel odébb pedig a hullámzó Balaton. Lehet bármilyen élénk és zajos az élet a közösségi házban, a távolabb álló két épületben - az egyiket a szülők, a másikat a már felnőtt gyerek számára tervezték -, alig hallani ebből valamit. Mi a szülők házában jártunk, melynek közvetlen szomszédságában a Balaton-parti hangulatra igencsak jellemző hatalmas fűzfa áll. Épségét igencsak óvták az építkezéskor, látványát szinte belekomponálták a tervbe, nem véletlenül. Lehajló ágain át megszűrve érkezik a nyári napfény, árnyéka természetes klímaként hűti a kétszintes épületet. Ez a ház a megrendelők abszolút privát életének a helyszíne, ehhez az elváráshoz alkalmazkodott a két tervező is, amikor a házat tervezte. A tereket úgy formálták, a térkapcsolatokat úgy alakították ki, hogy azok két személy számára tökéletes kényelemmel szolgáljanak, befogadhatók és jól lakhatók legyenek. A bejárattal szemben lépcső vezet fel az emeletre, míg a földszinten a tágas, hosszú előtéren át jutunk a konyhával és étkezővel egybeépített nappaliba. Ide olyan bútorok és színek kerültek, amelyek megnyugtatnak, és olyan környezetet teremtenek, amely az e falak között mind több időt töltő házaspár számára mintegy "második otthonként" szolgálhat. A mobíliákon kívül egyértelműen ezt az otthonosság-érzetet erősíti a nappali sarkába épített izgalmas, méretes, csigavonal alaprajzú cserépkályha is, amelynek melege nemcsak a nappali terét temperálja, hanem a mögötte húzódó női hálószobát is.

Megjegyzendő, hogy a házban a szinteket a feleség, illetve a férj ízléséhez alkalmazkodva, eltérő felfogásban alakították ki. A földszint a hölgyé, az ő hálószobája a melegebb, a vidámabb, pasztell színekben fürdik: finom zöldek, sárgák és narancsok termtenek nyáriasan üde világot, míg fürdőszobájában minimál-hangulat uralkodik, mind színekben - jellemző a barnák és a törfehérek dominanciája, amelyeket narancs és a zöld egészít ki -, mind pedig formailag, hiszen az Antonio Lupi tervezte fürdőszobai szaniterek és bútorok egyértelműen ehhez az irányzathoz tartoznak. A férj fürdőszobájának berendezése ehhez hasonló, de hálójában erőteljesebbek a színek - mélyebbek a zöldek, sötétebbek a narancsok és a sárgák -, míg nappalija egyértelműen férfias. Az otthonosság azonban innen sem hiányzik, a berendezés minden részlete a pihenést, az elvonulást szolgálja. A rattanból fonott ülőbútorok éppúgy, mint a bárszekrényként szolgáló, falhoz simuló üveges szekrény. Egy pohár hűtött itallal a kézben kilépünk az innen nyíló nagy teraszra, ahonnan teljes szépségében feltárul a panoráma: előttünk a "nagy víz", a Balaton, szinte hallani a parthoz csapódó hullámokat és jól érzékelni az összhangot a természet alkotta és az ember teremtette világ között.